Tisztelt Érdeklődő!

Ezeken az oldalakon betekintést nyerhet a régi alapokat követve és azokra építve frissen újjáalakult Önkéntes Tűzoltóságra kicsiny településünkön, Kötegyánban.

Községünkben 1990 előtt is működött önkéntes tűzoltóság, melyet az akkori Községi Tanács és a helyi TSZ együttesen szervezett. Sajnos a rendszerváltást követően ez a helyi szerveződés a feledés homályába merült.

Most az elmúlt évben (2012) történt nagyobb tűzesemények megindították a szerveződést, ebbe az irányba is. Hiszen ha baj van, akkor az emberek összefogása szükséges az ilyen eseményeknél.

Kijelenthetem, hogy a önkéntes tűzoltás támogatása és elindítása első körben a faluban működő több, mint 120 fős polgárőrségnek és vezetőjének köszönhető. Ezáltal, 2012. év decembere óta már létező Önkéntes Tűzoltó Tagozat a segítséget megköszönve kezdte meg munkáját.

A tagozat elérte azt, hogy 2013.08.14-én a településen megalakult a Kötegyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület 11fő alapító taggal és együtt dolgozva a tagozattal, majd ezen feladatokat átvéve, munkálkodnak a biztonságért és a tűz-, kármegelőzésért.

- az Egyesület -

Új helyről vonulnak a kötegyáni tűzoltók - galériával

Új otthonból vonulhatnak a kötegyáni önkéntes tűzoltók. Ugyanis pénteken ünnepélyes keretek között átadták a Kossuth utcában az egykori patika épületét, amelyet egy sikeres pályázatnak köszönhetően megvásároltak, és ahol szertárat alakítottak ki.

 

Tűzoltólaktanya lett az egykori patikából Kötegyánban

Gyógyszertár helyett immár tűzoltószertár felirat tündököl Kötegyánban, az egykor patikaként szolgáló épületen, amely a jövőben a helyi önkéntes tűzoltóknak laktanyaként ad otthont. A kötegyáni egyesület az ingatlan megvásárlására tavaly kapott támogatást a Magyar Falu Program keretében, a tagok most dolgoznak az épület rendbe tételén, felújításán.

 

360 milliós járműfejlesztés az önkéntes tűzoltóknak

A Magyar Tűzoltó Szövetség koordinálásával önkéntes tűzoltó egyesületek nyertek járműveket, amelyekből tizenhét darab új kisbuszt vehettek át képviselőik október 29-én, Budapesten, Kis Miklós Zsolt úrtól a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárától. A pályázaton 44 egyesület nyert járművet összesen 360 millió forint értékben.