Tisztelt Érdeklődő!

Ezeken az oldalakon betekintést nyerhet a régi alapokat követve és azokra építve frissen újjáalakult Önkéntes Tűzoltóságra kicsiny településünkön, Kötegyánban.

Községünkben 1990 előtt is működött önkéntes tűzoltóság, melyet az akkori Községi Tanács és a helyi TSZ együttesen szervezett. Sajnos a rendszerváltást követően ez a helyi szerveződés a feledés homályába merült.

Most az elmúlt évben (2012) történt nagyobb tűzesemények megindították a szerveződést, ebbe az irányba is. Hiszen ha baj van, akkor az emberek összefogása szükséges az ilyen eseményeknél.

Kijelenthetem, hogy a önkéntes tűzoltás támogatása és elindítása első körben a faluban működő több, mint 120 fős polgárőrségnek és vezetőjének köszönhető. Ezáltal, 2012. év decembere óta már létező Önkéntes Tűzoltó Tagozat a segítséget megköszönve kezdte meg munkáját.

A tagozat elérte azt, hogy 2013.08.14-én a településen megalakult a Kötegyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület 11fő alapító taggal és együtt dolgozva a tagozattal, majd ezen feladatokat átvéve, munkálkodnak a biztonságért és a tűz-, kármegelőzésért.

- az Egyesület -

Kötegyáni Krónika 2023.11.03 -i száma

- Kicsit narancs, de jóval nagyobb 

- Mi így éltük meg az évet! 

- Új tűzoltó autó érkezett 

című cikkek.

Erdélyi kollégáikkal gyakorlatoztak a kötegyáni önkéntes tűzoltók

Az erdélyi Csíkajnádról érkeztek önkéntes tűzoltók a minap Kötegyánba – ismertette Szűcs János, a Kötegyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy a szakmai programra a Nemzeti Együttműködési Alap keretében elnyert pályázat adott lehetőséget.

Tűzoltóautó

Egy tűzoltóautó méretével és színével mindig szemet szúr a közúton, akkor is, ha nem villog és nem szirénázik.

Alig futott, kiváló állapotban lévő Mercedes tűzoltóautót kaptak szombaton egy felajánlásnak köszönhetően Németországból a kötegyáni önkéntes tűzoltók. Ez komoly előrelépést jelent az egyesület életében, hiszen a több mint harmincéves, ám vadonatújnak tűnő járgányt szinte mindennel felszerelték.

Tízmilliós támogatás az önkéntes tűzoltóknak

Döntöttek az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatásáról, országos szinten 610 szervezet között összesen 476 millió forintot osztottak szét.